Ha minden ember képes lenne harmóniában élni saját valódi természetével, akkor harmóniában élne mindenki mással is, és a természet egészével, és a Föld Paradicsommá válna. Ezért a tudatosság továbbra is boldogságként élvezi önmagát minden formában, akár tudatában van, Ön-tudomása révén, hogy mi a forma valódi természete, akár nincs. Ez azon lények elméjét, akik felismerték a mindent átható tudatosság igazságát, bölcsességgel világítja meg, így az ilyen személy irányfénnyé válik tudatlanság sötétségében.
A tudatosság, mint a létezés maga van jelen. Minden történés ennek a létezésnek az érzése. Az emberi kapcsolatok és törekvések világa erre szuperponálódik. Csak egyetlen létező van. Az emberi elme osztja fel ezt az egységes létezőt individuális entitásokra, szüntelenül elválasztva őket egymástól. Ugyanilyen módon képzeli az emberi lény Istent is elkülönült lénynek. Aztán imádkozik ehhez az Istenhez, bármi is legyen az, mert azt hiszi, hogy ez az elvárása. Ez elkerülhetetlen. Egyszerűen ilyen az elme működése. Ez egy olyan állapot, amin mindünknek keresztül kell menni.
Végül, azonban, bekövetkezik a megértés, hogy Isten te magad vagy, és hogy Isten nem egy tőled különálló valami. Senki soha nem kételkedik abban, hogy ő létezik. Tekintve, hogy a létezés valóságos, és ismerve a tényt, hogy csak egyetlen létező van, akkor az egyén saját létezése az egyetlen létezés kell, hogy legyen. Nincsenek individuális létezők. Az én-tudatosság-én-létezésnek nincsenek korlátai. A tudatosság finomabb, mint a tér és azt megelőzően létezik, hogy a tér tapasztalás tárgyává válhatna. Az egyetemes létezés, amely a tudatosság, azt jelenti, hogy valójában soha semmi nem volt teremtve, és nem is pusztult el; csak a forma változott. Például, itt egy hatalmas és tömör hegy. A hegy nem más, mint a tudatosság, a hegy formájában. Évmilliók múlva a hegy porrá válik. A por nem más, mint a tudatosság, a por formájában. Így hát, semmi nem jött létre, vagy semmisült meg, és valójában semmi sem történt. A tudatosság volt jelen a kezdetkor, és a tudatosság van jelen a végén. Az ember nem az által érti meg ezt, hogy a tudatosságot hegynek tudja, illetve pornak tudja, hanem azáltal, hogy önmagának tudja.
Ebből a szempontból az ember tudja, hogy egyetlen formával rendelkező sem egyéb, mint tudatosság, alapvető természetét tekintve, éppen úgy, ahogy ő maga sem egyéb, mint tudatosság. Ez egy intuitív tudás, vagy létezés általi tudás. Ezután az ember látszólag széthullást, illetve megsemmisítés lát, de nem érzékeli, hogy bármi elpusztulna. Csak azt érzékeli, hogy változás történik. Ez az egyetemes Istentudatosság közvetlen lét-tudomása, illetve, ez a tudatosság Isten.
Szerző: Andrew Vernon
Jó áramlást a Csodák felé. 🙂 Merd megélni hiszen léteznek! 🙂 Namaste 🙂
Kommentek