Élt egy hegymászó aki szeretett volna feljutni a legmagasabb hegycsúcsra. Több évig készült erre az embert próbáló feladatra. Egyedül vágott neki az útnak, mert a dicsőséget viszont csak önmagának akarta.
Elindult az útra, majd nekivágott a hegynek.
Egész nap ment felfelé rendíthetetlenül és amikor elkezdett esteledni sem állt meg. Besötétedett, de sátrát nem állította fel. Semmit nem lehetett látni, mert a Holdat, csillagokat is sötét felhők takarták el. Ő pedig még mindig csak mászott felfelé.
Pár lépésre a csúcstól, megcsúszott és zuhanni kezdett lefelé. Érezte a mélység erejét, mely egyre lejebb vitte őt. Újraélte életének minden egyes pillanatát. Érezte a kötélnek, egyedüllétének súlyát, hogy milyen közel került ahhoz most meghaljon.
Lógott a levegőben a kötélen és utolsó erjének egyikével elkiáltotta magát:
- Istenem segíts!
- Mit szeretnél? Mit tegyek?
- Ments meg Istenem!
- Tényleg hiszed, hogy megmenthetlek?
- Persze, hogy hiszem!
- Akkor vágd el a kötelet, amivel meg vagy kötve..
Egy pillanatra csend lett.
A hegymászó pedig úgy döntött kapaszkodik a kötélbe.
A mentőcsapat beszámolója szerint az elhunyt hegymászót a másnap találták meg. Teste a Ég és Föld között azon a kötélen lógott amihez, oly mérhetetlenül ragaszkodott. 3 méterre a föld felett…
Szerző: Ismeretlen
Jó áramlást a Csodák felé. Merd megélni őket hiszen létezenek! 🙂 Namaste 🙂
Kommentek