Hideg kőbe zárt szeretet, fájdalomdallam fájdítja szívünk
Falakon áttört fájdalom, valakit valahol mindig elveszítünk
Sötétségbe zárt emlékképek, sötétben világító halvány gyertyafények.
Por és hamu, átadva mindenségnek, fájdalmas mélységnek.
Megannyi gyertyaláng ragyogva szórja a fájdalom fényét
Őrizve szomorú napok könnyfátylán áttetsző érintését.
Megnyugvás, fájdalom, könny és bánat szántotta világ
Sírokon felfénylő, sejtelmes gyertyaláng s bánatvirág.
Kérdések, mikre válasz nincs, s többé nem is jön
Értetlenül állva haláluk felett, emlékük megőrzöm.
Őrzöm az alvók itt hagyott emlékét, igaz örök álmát
Elnyíló virággal, csonkig égett gyertyával, oszlatva bánatnak árnyékát.
Szóljon e nap hozzátok, drága szeretteink, kik nem lehettek többé velünk
Elmúlásotok szívtörés, s kép, hogy nem örök életünk
Születünk, s mind továbblépünk, színdarab életünk, történetünk
Mesélünk vidámságot, drámát, jóságot cselekszünk, s bűnt ejthetünk
Majd a szerep végén, lágyan meghajolva, lassan elmegyünk.
Nem marad, csupán történetünk, s egy jel, hogy ez volt végzetünk
Halottak napján, kik elmentetek, öleljen át bennetek gyászos szeretetünk
Megrezzenünk, s gyászruhát öltve sírotokhoz gyertyákkal megérkezünk
Emlékfények közt világító temető, s gyászoló nemzetünk.
Forrás: http://www.poet.hu/vers/147556
Jó áramlást a Csodák felé. Merd megélni őket hiszen létezenek! 🙂 Namaste 🙂
