Vándor roskad le az útszél kövére. Bot a kezében. Bárcsak célhoz érne! De nem megy tovább! Hogyan érje el, ha olyan nehéz terheket cipel?
Amikor indult, erős volt és boldog. Azóta annyi minden összeomlott. Magára maradt. Szép napoknak vége. Keserves, árva lesz az öregsége. Szívében ott a kérdés szüntelen:
Aztán elcsendesedik. Lehet-e ilyen csüggedt, ha Isten gyermeke? Magasba emeli tekintetét.
Ott majd megérti, amit nem ért. Fogja botját, és indul vánszorogva.
Odaér. Bemegy. Fáradtan lefekszik. Elég volt már a vándorlásból estig.
Soká töpreng még bajon, hiányon, míg végre lassan elnyomja az álom.
S magát álmában is vándornak látja, útban a távol mennyei hazában. A mennyei város ragyog feléje. Oda igyekszik, siet, hogy elérje. Kezében vándorbot, vállán keresztje. Vállára azt maga Isten helyezte.
Siet örömmel. Föl! Előre! Föl! A messzi cél, mint csillag, tündököl.
Hőség tikkasztja. Keresztje teher. Útközben néha pihennie kell. Kedves ház kínál pihenést neki. Súlyos keresztjét ott leteheti. S ahogy tovább indulna, mit vesz észre? Tekintete ráesik egy fűrészre.
Siet tovább. Mindjárt elfogy az út, s eléri a ragyogó kaput. Ó, már csak egy patak választja el! Jön-megy a partján, hídra mégse lel. De hírtelen eszébe jut keresztje:
Azután új vándort lát közeledni, s mert keresztjéből nem hiányzik semmi, mint hídon, boldogan indulhat rajta, hogy átjusson békén a túlsó partra.
Reménykedni kezd: az ismeretlen, idegen kereszt hátha átsegíti. Rálép, de reccsen lába alatt.
Még a földön van. Előtte az élet. Csak álom volt a kín, a döbbenet.
Kemény a harc, nehéz a kereszt terhe. Nem bírom már! -sóhajtod csüggedve. De tarts ki! Egyszer meglátod, megérted, hogy a keresztre miért volt szükséged.
Forrás: Ismeretlen szerző
Jó áramlást a Csodák felé. Merd megélni őket hiszen létezenek! 🙂 Namaste 🙂
