Két zarándokúton járó szerzetes, egy öreg és egy fiatal, az őserdő sáros ösvényén sétált, vissza a kolostorukhoz. Sekély folyóhoz érkezettek. A parton finom ruhába öltözött, ifjú hölgy álldogált, látnivalóan tanácstalanul, hiszen ha belegázol a vízbe, tönkre áztatja drága köntösét az iszap.
Az öreg szerzetes, a nő szerencsétlen helyzetét látva, erős karjaiba vette őt, és átvitte a folyón, és a túlsó parton szárazra tette.
A nő rámosolygott és átölelte a férfi nyakát, míg az le nem tette a túlsó parton.
Köszönetet mondva meghajolt, a két szerzetes pedig csendben folytatta útját. Amikor a kolostor kapujának közelébe értek, a fiatal szerzetes nem tudta tovább tartóztatni magát.
- Semmiképp sem helyénvaló megérinteni egy nőt: a parancsolatok tiltják, hogy fehérnéphez nyúljunk. Hogy hághattad át a rendszabályokat? Hogy voltál képes átvinni egy gyönyörű nőt a karjaidban?
Az öreg szerzetes ránézett a társára és csendesen megjegyezte:
- Én már egy órája letettem a folyónál, te minek hurcolod magaddal tovább?
(Zen tanmese)
Megengednél nekem egy kérdést?
- Te le tudod tenni azokat a terheteket amit olyan régóta magaddal cipelsz?
Kérlek:
- Nézz szembe velük, tedd le és engedd el terheidet, hogy élted könnyebb, boldogabb, szeretetben gazdag legyen. 🙂
Jó áramlást a Csodák felé. Merd megélni őket hiszen létezenek! 🙂 Namaste 🙂
Kommentek