Megbocsájtás Ajándéka :) Éld meg te is :)

Szeretnék veled megosztani egy olyan történetet mely mélyen megörvendeztette a lelkem. 🙂

Egy fiatal 35 év körüli hölgy érkezett hozzám. Bár megjelenése mérhetetlenül elegáns volt, szemeiből ugyanolyan mérhetetlen fájdalom sugárzott. Elmesélte, szülei válása óta nem találkozott édesapjával és öccsével, pedig azóta felnőtt, férjhez ment és két gyermeke is született.

SZÜLŐI MEGBOCSÁJTÁS kép szöveggel

Segítségemet kérte, hogyha van rá mód és lehetőség, akkor szeretne mindezért megbocsájtani szüleinek, szeretné viszontlátni édesapját testvérét és bemutatni neki saját családját.

Félt. Nagyon félt, hiszen utolsó találkozásuk óta eltelt húsz év. Mivel Ő is édesanya, ezért nem értette, hogy a szülei közötti feszültség és harag miatt, miért nem tarthatta a kapcsolatot vele. Két évvel fiatalabb fiútestvérével sem találkozott az eltelt időben.
Elkezdtük oldani Őt, a lelkében megélt fájdalmakat, mind a két szülővel való kapcsolatát és néhány alkalom után sírva hívott fel, hogy elmesélje: édesapja oly sok év távlatából megkereste Őt telefonon.

Megbeszéltük, hogy az első találkozásra ketten mennek el. Semleges környezetben látta viszont édesapját akiről előtte oly hosszú időn keresztül semmi információja nem volt. Két héttel később már otthonukba fogadta Őt és testvérét, boldogan és büszkén mutatta be a párját és gyermekeit neki.

Csörgött megint a telefonom és örömkönnyek között mesélte el, milyen megható volt amikor bemutatta a kicsiknek a nagypapát. 🙂 Őszintén bevallom neked, itt már nekem is potyogtak a könnyeim, hiszen ennél nagyobb Ajándékot nem adhattam neki és nekik. 🙂

Szívből kívánom neked, te is merj szembe nézni önMAGaddal és megváltozik a világ Benned és Körülötted. 🙂

Jó áramlást a Csodák felé. Merd megélni őket hiszen létezenek! 🙂 Namaste 🙂

Kommentek

Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.

Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!