Köszöntelek Szeretettel.
Véletlenek nincsenek. Hiszek benne. Azért hiszem mert tapasztalom. Pillanatról pillanatra, percről percre, óráról órára.
Ezért gondolom az sem véletlen, hogy az én blogomra bukkantál rá az internet rengetegében.
Megtisztelő bizalmadat igazán köszönöm, ha elkísérsz engem, amikor a magam lehetőségeimen belül megmutatom neked az én kis világomat, amiben mindenkinek helye és szerepe van mindig a megfelelő módon és időben, hiszen ez sem véletlen.
Biztos vagyok abban is, hogy ha te ebben a formában Rám találtál, akkor nekünk is van feladatunk egymással. Lehet, hogy csak annyi: gondolataimat olvasva elinduljon ott legbelül benned egy kis csíra, mely idővel virágot bont majd. Az is lehet, kezeléseim segítségével fogsz fellélegezve megszabadulni a benned lévő fájdalmaktól, bánatoktól, blokkoktól…
Elképzelhetőnek tartom azt is, általam ismered meg ÖnMagad, esetleg tanulni fogsz tőlem pozitív gondolkodást, új látásmódot, gyógyítási technikát vagy a tudatosságod magasabb elérését. Rengeteg igazság variáció lehet abban, miért is olvasol éppen engem. Szerintem ennek ebben a pillanatban nincs is jelentősége, hiszen akkor és ott, amikor meglesz az ideje, meg fogod tudni.
Mérhetetlenül hosszú és nehéz út vezetett odáig, hogy Te itt és most ezeket a sorokat olvasod tőlem.
Kérlek engedd meg, hogy pár sorban leírjam neked utamat, bár az egész életemet összefoglalni a lehető legrövidebben nem olyan egyszerű feladat. Mindezt semmi másért nem teszem meg mégis, minthogy erőt adjak és megmutassam, hogy milyen mélyről és nehézségektől terhelve is milyen messzire lehet eljutni. Szívből kívánom neked, hogy mindez neked is sikerüljön. Hozz egy döntést és én segíteni tudok neked abban, hogy ez a Csoda veled is megtörténjen!
Mielőtt ebbe a csodálatos földi játszóházba leszülettem, valószínűleg mérhetetlenül sokáig töprenghettem: megszülessek vagy ne szülessek… Kicsiny lelkemben lévő huzavonának az lett az eredménye, hogy a nehéz, 3 napos döntés után (vajúdási idő), az Életet választottam. Mivel nem voltam benne biztos, hogy maradni akarok, még gyorsan megugráltattam az orvosokat, szülésznőket, halálra rémisztettem szüleimet, akik fájdalommal telve várták sikerül-e az újraélesztésem. Hát sikerült. Ettől az időponttól kezdve viszont megtapasztaltam mindent, amit magamnak még Lélekállapotban jól kitaláltam. Persze igazán akkor vagyok őszinte, ha azt is leírom sokáig nem úgy éreztem, hogy „jól gondoltam ki mindezt magamnak”. De hát mára már ez is megváltozott Bennem.
Életem átlagos kétkezi dolgozó szülök elsőszülött gyermekeként indult, rokkantnyugdíjas édesapa és ápolónő édesanya mellett. Nyugalom, biztonság, és viszonylagos szabadság. Azt hiszem, ezek a legmegfelelőbb jelzők gyermekkorom körülményeire. Mindenünk megvolt ami a megélhetésünkhöz kellett, de nem ismertem meg a jólétnek még a gondolatát sem, nem még az előnyeit, élményeit. Elképesztően sok fejtörést okoztam szüleimnek. Remélem már megbocsátották Nekem, hogy kissé megnehezítettem életüket. Hála és Köszönet minden pillanatért és tanításért amit tőlük kaptam. Hozzám képest, 11 hónappal fiatalabb húgom igazán áldás volt neki. Általános iskolai, majd egészségügyi szakközépiskolai tanulmányaim során, csodálatosan felkészült tanárok tanítottak megalapozva jelen ismereteimet, kialakítva érdeklődési körömet. Érettségi után, kozmetikai tanulmányaim két évében ismertem meg gyermekeim édesapját. Házasságkötésünk után 3 gyermek született.
Mit is írhatnék ezekről az évekről? Jó kérdés. Szeretet és fájdalom. Ezek voltak a jellemzői. Szeretet bennem, ami fejében csak fájdalmat, bánatot és csalódást kaptam. Én így éltem meg akkor, de 17 év elteltével, teljesen kívülállóként nézve, ma is így látom.
Ez viszont elszomorít. Miért? Azért mert ennyi év után, amikor tudatosan már a legkisebb történést is feldolgoztam és megbocsájtottam bármennyire is szeretném azt látni és arra emlékezni, igenis voltak boldog pillanatok, órák, percek, keresgélek és nem találok. Pontosabban találok 3 ilyen pillanatot amikor gyermekeimet először tartottam a karomban. Hiszen őket neki köszönhetem. Hála és Köszönet érte, hogy az Anyaság Csodáját a segítségével megélhettem.
És mi volt még? Emlékszem egy hetente átlag 3-4-szer merev részeg férjre, aki bár mérhetetlenül jó üzletember de soha nem tudta megadni a szeretetet, odafigyelést. Ettől függetlenül voltak olyan pontok amikor elhitettem magammal boldog vagyok és szeretetben élek. Luxusban voltam, de semmi érték nem volt az életembe. Mindent elnéztem neki, mert szerettem és vele akartam leélni az életemet. Folyamatosan bíztam benne, hogy csoda történik és egyszer megváltozik valami.
Meg is változott. Belépett egy harmadik az életünkbe. Pontosabban, megjelent valaki, az ő életébe. Ma már azt is tudom fekete mágia segítségével történt mindez. És Ő? Ő a mai napig nem tudja. Elkerül amennyire csak lehet, mert azzal szembesítem ha lát, mennyivel boldogabb lehetett volna az élete ha mellettem és gyermekei mellett dönt. Én, aki addig mindent elnéztem neki, hoztam egy döntést. Elváltunk és egyedül maradtam az akkor 1-2-5 éves gyermekeimmel ami megerősítette a velük való kapcsolatomat. Az elmúlt évek, sok öröm és a fájdalom mellett is csodálatosnak mondhatóak. Egy személyben próbáltam barát-barátnő, anya és „apa” lenni, ami hihetetlenül nehéz volt. Bízom benne, ha ma megkérdezik őket, azt mondják ez többé kevésbé sikerült, hiszen Szeretetet adni egyedüli korlátozóként, különösen kamaszkorban, néha megvalósíthatatlannak tűnő, de igazán szép feladat. Jelenleg élik tinédzserek és fiatal felnőttek életét, melynek kezdeti kis akadályaival foglalkoznak leginkább, Én pedig gyakorlom a szülői feladatok legnehezebbikét az Elengedést. Boldog és büszke vagyok, hogy az édesanyjuknak mondhatom magam. Jelen életem legnagyobb Ajándékai Ők.
Ha megkérdezitek, hogy csináltam végig az első éveket egészen biztosan nem tudnék rá válaszolni. Nem foglalkoztam mással csak a gyermekeimmel és azzal, hogy ők minél kevésbé sérüljenek. Persze attól még sérültek. Betemettek a lelki és az anyagi problémák. Volt minden.. állandó hányás, hasmenés, migrén, hallássérülés, dislexia, magatartás problémák, tanulási nehézségek, törések, pszichológus… sorolhatnám a végtelenségig. Vittem őket orvostól orvosig, pszichológustól pszichológusig. Napi 3-4 marék gyógyszer, hátha… De semmi nem változott, csak a saját lelkiismeretemet tudtam megnyugtatni, hogy én megteszek mindent.
No, és az anyagi problémák. Háááááátttttttt abból is jutott bőséggel. Jelzálog mellett éltem napi 500 forintból 3 gyermekkel, hol az áramot kapcsolták ki, a meleg vizet, tv-t, internetet, telefont, végrehajtások… Az egész egy nagy bűvész mutatvány volt, mikor melyik tartozást próbáljam rendezni…, de csak halmozni tudtam őket, napi 14 óra munka mellett is.
Mérhetetlenül fáradt voltam lelkileg szellemileg egyaránt és egyre több probléma jelentkezett már nemcsak a gyermekeim egészségében, hanem az enyémben is.
Aztán hoztam egy döntést arról, hogy kezembe veszem életünk és „sorsunk” irányítását. Kerestem a lehetőségeimet, hiszen azt már pontosan tudtam, hogy az orvosi és pszichológusi segítségek mellett is ugyanazokkal a tünetekkel éltük mindennapjainkat. Az addig is meglévő érdeklődésem a természetgyógyászat iránt kiteljesedett és évekkel ezelőtt elkezdtem tanulni a különböző ágait.
Őszinte leszek. Senkinek nem kívánom ezt az időszakot. Elmondhatatlanul sok munka, háztartás, 3 gyerek mellett hajnali 1 és reggel 6 között készültem a vizsgáimra. Először természetgyógyász lettem, majd fülakupunktúrát és a kineziológiát tanultam, miközben a szakvizsgámra készültem, kezdtem el párhuzamosan tanulni az energetikai kezeléseket és gyógyításokat. Jöttek az orvosi leletekben is megjelenő visszajelzések a részleges vagy teljes gyógyulásról, ezért döntöttem úgy, hogy tanítani is szeretnék. Folyamatosan kértem az Angyalok segítségét életem minden területéhez, hogy szebb, jobb, boldogabb, szeretet teljesebb legyen. Minél többet kértem annál gyorsabban tapasztaltam meg életem pozitív változásait. Így lettem Reiki mester-tanár, Aktív Szellemgyógyászat mester-tanár, Angyal kommunikáció tanár.
Ahogy jártam az Utamat, tanultam és fejlődtem, elérkezett egy csodálatos pillanat az életembe. Egy éjszaka arra riadtam fel, mintha az egész testem és energiatestem égne. (Ilyen érzés volt annak idején a máglyahalál is csak akkor fizikai testem égett. A különbség az, hogy most nem haltam meg hanem újjászülettem.) Égi Beavatást kaptam így lettem Tisztán Halló és Tisztán Érzékelő Lélekgyógyász Médium. Ezt a címet az Égiektől kaptam, nem én adtam magamnak. Soha nem felejtem el azt az érzést amikor először vettem kezembe a tollat és miközben éreztem az Égi energiákat el kezdték vezetni a kezemet, és én potyogó könnyek között leírtam az első Égi Üzenetben megjelent szót. Aztán a szavakból mondatok, a mondatokból Angyal Meditációk születtek. Későbbiekben pedig a leírt szavakból hangok lettek és így kezdtem el az Égi – Angyali- Isteni Én Üzeneteket szóban közvetíteni.
Egy éven keresztül folyamatosan kaptam az Égi Beavatásokat mellyel felkészítettek, hogy az Ő rezgésszintjüket és energiájukat a fizikai testemben el tudjam fogadni. Azért volt erre szükség, mert amikor megkaptam a TAJEG Lélek Oldás Ajándékát, Ők már tudták bárkinek segítek majd vele, az összes negatív energia rajtam megy keresztül. Ez így van akkor is, amikor átok-rontás-szellem-megszálló-fehér mágia-fekete mágia levételével, energetikai szálak elvágásával, dimenzió kapuk bezárásával foglalkozom. Együtt vagyunk egy egész. Szerencsésnek mondhatom magam, mert megkaptam egy Lemúriai Gyógyítási Technikát is melyet itt, a fizikai síkon nem lehet tanulni. Ennek a lenyűgöző és csodálatos Technikának lettem a LemErgy Áldásadó Nagymestere. Szerencsére mára már ezt is taníthatom. Gyógyító és Tanító vagyok, ahogy voltam a legtöbb életemben. Fejlődésemben addig jutottam amíg a Megvilágosodásommal egy időben, Égi Beavatás és Kinevezés által, Spirituális tanítómester lettem. Ezt a címet az Égiektől kaptam, nem én adtam magamnak.
Örömmel tölt el, hogy módomban áll a hozzám fordulóknak segíteni, annak az egy lépésnek a megtételében, ahol elakadtak az életükben. Ezért vállaltam Utolsó Leszületésemben a tanítást, hogy minden Tudást átadjak.
Az Égiek felkérésére létrehoztam Namaste Spirituális SzeretetEgység Akadémiát, ahol az általuk lediktált programokat és tananyagokat adom tovább. Ez a Feladatom. Tanítványaim megtisztelő bizalmát hálásan köszönöm. Boldog vagyok, hogy adhattam számukra egy olyan dolgot ami még teljesebbé teszi az életüket, harmóniát és egészséget biztosít számukra. Úgy tanultam, a mester élete végéig “felelős„ a tanítványáért, ezért igyekszem mindig elérhető lenni. Bármikor állok rendelkezésére minden tanítványomnak, ha kérdése merül fel.
Hála és Köszönet Mindenkinek akik a jelen életemben és minden valaha létezett inkarnációmban a segítségemre voltak és akik miatt Itt és Most eljutottam idáig.
És mindeközben, hogy változtak meg életünkben a körülmények? Talán akkor fogalmazok a legegyszerűbben ha azt mondom, sikeresen fejre állítottam a döntésem után az egész életünket. Persze ez nem ment egyik napról a másikra, de attól még sikerült. Szép folyamatosan eltűntek az életünkből a gyógyszerek, egészségügyi és lelki problémák, végrehajtások, akrobata mutatványok a csekkekkel és svájci jelzálog hitel lejárta előtt 6 évvel anélkül, hogy kifizettem volna, éppen most törlik a rendszerből a tartozásomat. Mit is mondhatnék? Ajándék. A pozitív gondolkodás, Univerzum Törvényeinek ismerete és tiszteletben tartása, rezgésszintem és tudatosságom emelkedésével Megteremtettem mindent ami által kiscsaládom végre nyugalomba, harmóniába, szeretetben él.
Őszintén hiszek benne, hogy ezt a Csodát Te és mindenki megélheti és megtapasztalhatja.
Szeretnéd? Igen? Akkor legyél bátor, hozz egy döntést, nézz szembe a lelkedben lévő fájdalmakkal, blokkokkal, engedd el őket és Éld meg Életed Csodáit Te is.
Jó áramlást a Csodák felé! Merd megélni őket hiszen léteznek! Namaste 🙂
Amennyiben kezeléseimről, programjaimról, tanfolyamaimról szeretnél olvasni, jobb oldalon megtalálod Facebook csoportjaimat, és a képekre kattintva weboldalaimat is:
Kommentek